A tavalyi kimaradt nyaralás után idén végre összejött egy jó kis külföldi nyaralás. Kisebb-nagyobb gondolkodás után végül Olaszország lett az uticél. Svájc is benne volt a kalapban, végül a Réka addig rágta a fülemet, hogy nem volt más választásom, a tengerpartra kellett mennünk. :) Utólag persze nem bántam meg, remek egy hetet töltöttünk Lido di Jesolo-ban.
A szállást már május elején lefoglaltuk, előleggel mindennel, de csak az indulási héten adtak róla papirt hogy hova kell mennünk. A hátralevő összeget is ekkor kellett kifizetni. Kis izgalom volt azért, hogy nehogy valamiről lemaradjunk emiatt.
A rendszer ugyanis olyan, hogy itthon lefoglaljuk a szállást (hány személyre, milyen ellátással stb.), majd egy kinyomtatott foglalási papírral leutazunk egészen a helyi partner utazási irodához, ahol odaadják a kulcsot és megmondják a cimet. Ekkor derül ki csak pontosan hogy hova is kell mennünk. Ezt hivta ugy a csaj az utazási irodában hogy fortuna rendszer. Amelyik szállás épp szabad azt kapjuk meg elvileg. A szerencse velünk volt, mert jó helyet kaptunk, jó szomszédokkal. Róluk majd később ;)
Lefelé menet jól jött, hogy a Tomikánál tudtunk egy éjszakát Bagodban tölteni, így nem kellett olyan korán indulni Budapestről. Szinte végig autópálya van, az osztrák részen két éve már volt szerencsém vezetni, valamennyire az már ismerős volt.
Az osztrák-olasz határt is csak egy nagyobb útmenti parkoló jelzi, odafelé menet nem is tudtuk pontosan hol volt az átlépés. Ezen a tájon belepillantottunk az Alpok lenyűgöző hegyeibe, amik mellett apró járműveknek tűntek az autópályán menő autók. Hazafelé jövet megálltunk egy pár percre gyönyörködni a tájban. Amúgy rengeteg alagúton keresztül vezetett az utunk.
Az előzetes információk alapján már tudtuk, hogy kapus autópálya rendszer van az olaszoknál, ami elsőre furcsa volt, de hamar megszoktuk. Felhajtásnál egy kis cédula, lehajtásnál meg fizetés, és mivel jól össze van kötve a rendszer, ezért útközben nem kell feleslegesen kapukon keresztül menni (másik autópályára ráhajtás után sem).
Mint már említettem, a helyi utazási irodában kaptuk meg a kulcsot, egy kedves nő elmagyarázta nekünk hogy hogy menjünk oda a térkép segitségével amit adott. Mindezt magyarul, úgyhogy erre sem volt gondunk. :)
Arra viszont igen, hogy egyből megtaláljuk a szállást, mivel a térképen nem abba az utcába volt bejelölve. Mi meg gyanútlanul beparkoltunk a térkép szerinti szállás parkolójába, egy kedves ottani lakó ki is nyitotta nekünk a kaput. Én meg a kulcson lévő számozás alapján beálltam a 15-ös helyre. Ez jó is lett volna, ha a kulcs beleillik a bejárati ajtóba. :D Sebaj. Kiparkolás, jövés-menés, félreállás, gyalog apartman megkeresés, kocsihoz visszafutás, utána már jó helyre menés. Az ottani parkolóhelyen viszont matekozni kellet, hogy hova is álljunk. Számozott helyek voltak, de elsőre nem volt egyértelmű. Leparkoltunk, felvittük a csomagokat. Majd mikor pont felértünk, akkor jött oda a szomszéd srác, hogy elmagyarázza hogy is működik a parkolási rendszer, és álljunk mögéjük. Ugyanis kettesével egymás mögött voltak kijelölve a helyek, és aki beljebb parkol, a mögötte lévőnek mindig szólnia kell, hogy ki tudjon állni. Sajnos a korlátozott hely miatt volt ez, de nem csak nálunk, volt ahol hárman álltak egymás mögött. Szerencsére nekünk rendes szomszédaink voltak, sőt kiderült, hogy a strandon dolgoznak beach sevice-esként. Ez annyit jelent, hogy minden este 7 körül lecsukják az összes ernyőt, elrendezik a napágyakat, lesöprik a homokos strandbejárókat stb. Így ha napközben ki akartunk állni belülről, akkor jó eséllyel nem kellett sokat utánuk rohangálni. :)
Velük egyébként pár szót beszélgettünk is. Marco tudott angolul, az unokatestvére Pietro pedig inkább csak olaszul. Angolul, néha kézzel-lábbal, de tudtunk velük kommunikálni.Úgy vettük észre, hogy kedves, nyitott emberek az olaszok, és ezt rajtuk is láttuk.
A szállás közvetlenül a tengerparton volt, a 4. emeleti szobánkból meg szép kilátás nyílt a tengerpartra. Maga a kecó nem volt nagy, egy szobában volt minden, csak a fürdő és a wc volt külön. Vittünk egy heti elálló élelmet, tésztát, rizst, üveges szószokat, műzlit, de még dobozos tejet is :) Ezekből fözöcskéztünk, ugyanis önellátós apartman volt. Szerencsére itthon se szokott gondot okozni a kajaelkészítés, így ezt ott is meg tudtuk oldani.
Pár helyre sikerült elugranunk kocsival, hiszen akad látnivaló a tengerparton kívül is.
Trieste és a Miramare kastély volt az első ilyen úticél. A sziklás vízpartra épült kastély és a körülötte fekvő gondozott kert kellemes kikapcsolódást nyújtott. Bővebb infó itt olvasható. Trieszt kikötőváros leginkább, sajnos ottlétünkkor egy nagy hajó sem állt a kikötőben. Medúzát viszont láttunk egész közelről.
Másnap Velencébe látogattunk el. Ezt a helyet mindenképp meg akartam mutatni a Rékának. Rengeteg kis utcácska, keskeny csatornákkal, ahol a helyiek nagy rutinnal csónakáznak.
A hely Vaporetto-k (vizibuszok) helyett inkább gyalog tettük meg az utat a Szent Márk térig útbaejtve jópár kis hidat és nevezetességet. Ahogy várható volt rengeteg túrista volt rajtunk kívül, pedig hétköznap mentünk, hétvégén még nagyobb lehet a tumultus.
Harmadik városnéző napunkon Veronát kerestük fel. Itt játszódik Shakespeare híres műve a Romeo és Júlia.
A városban egy parkolóházban tettük le a kocsit, amelyben opera ének szólt háttérzeneként. :D Kicsit furcsa volt, főleg hogy az akusztika nem volt igazán megfelelő, nameg ilyen műveket szerintem inkább élőben kell megnézni.
Pár percnyi gyaloglás után megérkeztünk az arénához, ami az információs könyvünk alapján a világon a 3. legnagyobb. Sajnos nincs túl jó állapotban kívülről, belülről meg 6 €-ért megnézhettük volna, de valahogy kihagytuk. Innentől a fő irány a veronai piactér volt és Júlia erkélye. Ez utóbbi egy eldugottabb udvarban található, ott viszont jó sok ember volt. A fal két oldalán ezernyi odaragasztott szerelmes üzenet, amit látszólag mindenki azzal ragasztott fel ami éppen kéznél volt: szigszalat, matrica, rágógumi :D Mi is tettünk fel egy ilyen cédulát, jó hogy volt nálam papir és toll is, a Rékánál meg kis mackós sebtapasz. :) Ja és ahogy azt ott szokás az udvarban lévő Júlia szobrának meg kell fogni a mellét. Ez látszik is a bronz szobron, mert az a rész világosra van kopva. :)
Az ételekről néhány szót. Szerencsére az olaszok jórészt számomra emberi kajákon élnek, mert a spagetti, pizza, lasagne mind ottvan a kedvenceim között. Ezeket mind meg kellett kóstolni, hogy ott helyben hogyan készítik.
Összességében el lehet mondani, hogy egyszerűbbek az ételek mint nálunk. Nincs agyonfűszerezve, a pizza tésztája vékonyabb, és a feltét sem olyan bőséges. Bár hozzáteszem hogy szándékosan kértem Margherita (százszorszép :) pizzát, amin paradicsomszósz és mozarella (!) sajt volt csak. A tetejére kaptam friss bazsalikomot díszítésként.
A spagettit ők durumlisztből készítik, amit "al dente" vagyis fogkeményre főznek. Nagyjából ez annyit tesz, hogy nincs szétfőzve, kellemesen kemény az állaga. A paradicsomos spagetti is finom volt, de megkóstoltam a carbonara félét is. Az is nagyon ízlett, pikánsan borsos volt, ami jó kontrasztot adott a tejszínes-sajtos-sonkás tésztához. :)
A lasagne kicsit másabb csak mint amit mi szoktunk készíteni, nem olyan fűszeres, és sajtot is fel lehet fedezni az egyes rétegek között. Persze lehet, hogy ahány olasz étterem, annyiféleképpen készítik ezt is.
A fagyiról még mondanék pár szót. Ebben ugyanis szerintem verhetetlenek. Több helyen is bevizsgáltuk a minőséget, mindenhol nagyon izlett. Krémes, nem valami porból összekevert vackot adnak, ízre pedig pont olyan amilyet kértél. Pl. a mogyorós fagyi (nem földimogyorós) pont olyan ízű mintha egy egész mogyorót rágcsálna az ember, annyira egyezik az íze. A gombóc szedő kanaluk viszont kisebb mint a mienk, viszont azzal csak kanyarítják a fagyit, majd egy 2-3x nagyobb adagot tesznek a tölcsér tetejéje. Mondjuk 1,1 €uróért ne is adjanak kicsit, de szerintem így is mindenképpen megérte az a pár gombóc ami lement a torkomon.
Sajnos nem ehettem sokat, mert már itthonról némi mandula fájással indultam el, ami az első napokban csak rosszabbodott, aztán hirtelen a 3. naptól megszűnt. Valószínűleg a nagy meleg miatti izzadás, na meg a tengeri sós levegő tette meg a jó hatását.
Nagyon jó időt fogtunk ki, a nap sütött ezerrel, a tenger vize is nagyon kellemes volt. Pontosan nem tudom de szerintem 28 °C tuti megvolt. Sajnos pont ezért a szobában is hőség volt éjszaka, a tenger közelsége miatt nagyon lehűlni nem tudott a levegő.
Visszafelé már valahogy gyorsabbnak tűnt az út, valószínűleg mert már tudtuk pontosan hova érkezünk haza. Számszerint 2370 km-t tettünk meg, egy hét alatt. Nem kevés.
Féltem egy kicsit az olaszok vezetési stílusától, de nem volt ezzel sem gond. Inkább nyugodtan vezettek, mint összevissza. Nagyobb városokban viszont sok a motoros, ők már lazábban mennek. A körforgalmukra viszont nem sikerült teljesen rájönni hogy működik. Többnyire 2-3 sávos körforgalom, még a legkisebbeknél is. Minnél később jössz ki belőle annál beljebb mennek, de az indexelés is érdekesen zajlik. Ahogy más fórumokon olvasom nem csak mi nem értettük a pontos elvet.
Összességében nagyon jól éreztük magunkat, pihentünk, de rendesen el is fáradtunk. Szép volt ez az egy hét, nem kizárt hogy legközelebb visszük az egész családot is! :)
És akkor most a képek következnek.
Herzogberg, a kedvenc pihenőhely Ausztriában: 

Panoráma a 4. emeletről:

Belebotlottunk egy Ferrari találkába is Jesoloban:

A Miramare kastély:

Az erkélyen feszítek, illetve készül valami rizsféle:









Velence, és az óriás csokibolt (egy kocka kb 4x4 cm! :)





 

Part, spagetti, esti sétálóutca:

Verona, Romeo és Júlia erkélye:
































































































Az apartman, illetve az olasz ismerőseink :)











































































Az osztrák Alpok: